Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#NDK-s menekültek

Dobszay János hvg360

Kozma Imre – a pap, aki beírta magát a kelet-európai rendszerváltás történetébe

Alighogy megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat magyarországi szervezete, Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat elnöke, akcióba lépett. Úgy is, mint a zugligeti Szent Család templom plébánosa, 1989. augusztus közepe és november közepe között majdnem 49 ezer keletnémet állampolgárnak nyújtott menedéket, akiket a plébánia kertjében felállított sátrakban, illetve a közeli kemping területén láttak el. Az akkori események felidézésével emlékezünk a minap elhunyt katolikus papra.

Hirschler Richárd hvg360

Ez volt az NDK, a Patyomkin-ország, amelyből lakóinak 1989-ben végképp elegük lett

Miért menekülnek? Csapot-papot, csappal együtt otthont, telket, közeli hozzátartozókat hátrahagyva özönlenek keletnémetek tízezrei az NSZK-ba, amely hálás Magyarországnak a határnyitásért. Erről tudósított 30 évvel ezelőtt, 1989-ben a HVG munkatársa, aki Berlinben beszélt ugyan szakértőkkel, de saját szemével is meggyőződhetett arról, fél évvel a fal leomlása előtt, hogy miért rúgja az utolsókat a szocialista világ egyik oszlopos tagja.

Bedő Iván - Bernát György Itthon

1989-ben rácsodálkoztunk az NDK-sok tömeges menekülésére, pedig ez zajlott 1949 óta, csak nem rajtunk át

Németország kettészakadása óta kisebb-nagyobb hullámokban, de állandóan tömegek települtek át az NDK-ból az NSZK-ba. A berlini fal 1961-es felépítése óta az egyik legnagyobb áttelepülési hullám volt az 1989-es. A korabeli HVG-ben Bernát György Bonnból és Bedő Iván Berlinből ismertette az NDK-ból való ki-, és az NSZK-ba való betelepülés körülményeit. A cikk 30 éve, 1989 szeptember elején jelent meg, egy héttel azelőtt, hogy a magyar kormány végleg megnyitotta a magyar-osztrák határt a keletnémet menekültek előtt.

Cser-Palkovics szerint van mód a Fehérvár FC megmentésére, már tárgyalnak Garancsival

Cser-Palkovics szerint van mód a Fehérvár FC megmentésére, már tárgyalnak Garancsival

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

A Google újdonsága szerint még mindig 2024 van. De az is lehet, hogy valahol már 2025

A Google újdonsága szerint még mindig 2024 van. De az is lehet, hogy valahol már 2025

A Bosch magyarországi cégeinél ezer dolgozóval lettek kevesebben egy év alatt

A Bosch magyarországi cégeinél ezer dolgozóval lettek kevesebben egy év alatt

Thürmer Gyulát a nácikra emlékezteti Magyar Péter, Stefka Istvánnál rettegett a diktatúrától

Thürmer Gyulát a nácikra emlékezteti Magyar Péter, Stefka Istvánnál rettegett a diktatúrától

Viharos közgyűlés előtt áll az atlétikai szövetség, puccsról beszél az elnök

Viharos közgyűlés előtt áll az atlétikai szövetség, puccsról beszél az elnök

Közel az igazság pillanata – ki hátrál meg az orosz-amerikai türelemjátékban?

Közel az igazság pillanata – ki hátrál meg az orosz-amerikai türelemjátékban?

Nem tartják öregnek tizenéves autóikat a magyarok

Nem tartják öregnek tizenéves autóikat a magyarok

A címlapról ajánljuk